Fiú gyermekbajnokság: UVSE–KSI csata az aranyért

2023. május 20. 20:52

Ellentétben a múlt heti ifibajnoki fináléval, a gyermek korosztályban nem borult a papírforma: az alapszakaszban, majd a felsőházi rájátszásban az első négy helyen zárt csapatok vívták az elődöntőt, és az első két kiemelt, az UVSE és a KSI csatázhat vasárnap az aranyéremért.

Múlt héten az FTC-Telekom ifijei óriási bravúrral, a 7. helyről indulva nyerték meg a bajnokságot, melyet a KSI negyeddöntőbeli kiejtésével alapoztak meg. A gyermek ob-n az elődöntőben találkoztak össze a sportiskolásokkal, és komoly ütközetbe keveredtek itt is, ám ezúttal a KSI bizonyult jobbnak.

Igazából a zöldek, bár hazai medencében játszhattak, egyszer sem vezettek a meccs folyamán, ugyanakkor sokáig jól álltak az üldözőversenyben. Visszajöttek 2-0-ról, 5-3 és 6-4 után sikerült egyenlíteniük, s bár 7-6 után két előnyt is kihagytak, három perccel a vége előtt akciógóllal egalizáltak újfent, hogy aztán három támadásuk is legyen ahhoz, hogy átvegyék a vezetést. Csakhogy a KSI-védelem is elsőrangúan üzemelt, és a hatalmas izgalmakat hozó végjátékot végül az esélyesebb gárda bírta jobban. Az utolsó percbe fordulva előnybe került a KSI, és időkérés után, 45 másodperccel a duda előtt Vojnisek Péter küldte a hálóba a labdát. A zöldeknek maradt két lövésük az utolsó labdabirtoklás során, ám egyik sem ment be, s végül Tyukodi Barnabás egy lefordulásból végleg lezárta a meccset.

A másik elődöntő jóval kevesebb izgalmat hozott, az UVSE negyedenként négy gólt lőve őrölte fel a pécsieket azok után, hogy egy 4-0-ás rohammal indította a mérkőzést. Egy pillanatig nem forgott veszélyben a lilák fináléba jutása, elvégre folyamatosan növelték a különbséget.

Az 5-8. helyért folyó csaták is csupán ideig-óráig voltak kiegyensúlyozottak: a BVSC ugyan egy huszáros 3-0-ás harmadik negyeddel visszajött 2-6-ról a Szolnok ellen, ám a vidékiek aztán egy hatossal helyretették a meccset a zárórészben. A másik meccsen az OSC a 4-4-es első negyed után fokozatosan húzott el s nyert aztán néggyel a Vasas ellen.

Gyermekbajnokság, nyolcas döntő
Elődöntők

KSI–FTC-Telekom 9-7
UVSE–Pécsi SI 16-8
Az 5-8. helyért:
BVSC-Zugló–Szolnoki Dózsa 7-12
Vasas SC–Genesys-OSC 8-12

Vasárnapi program
10.00 – a 7. helyért: BVSC–Vasas
11.15 – az 5. helyért: Szolnok–OSC
12.30 – bronzmeccs: Pécs–FTC
13.45 – döntő: UVSE–KSI



Női barátságos mérkőzés

Hungary - Italy

2023. jún. 11. 19:00

A férfiválogatott sajtónyilvános edzése (2023.03.07., Fotók: Kovács Anikó)
Komjádi Kupa: Vasas SC-FTC 7-17 (2023.02.13., Fotók: Dobos Sándor)
Közreműködők, egyesületek
Bizottságok